A jóga által radikális változások történtek az életemben nemcsak fizikai, hanem mentális és lelki síkon is. Átformálódtam kívül-belül.
A jóga tanulásával megnyílt előttem az a védikus bölcsesség, amely segítségével sokkal könnyebb volt átlátni és megérteni a magam, és a világ működését.
Azóta már több mint 1000 óra jógaoktató képzés és további több száz óra egyéb anatómia képzés áll mögöttem, köszönhetően a tudásszomjamnak és az óriási akaratomnak.
Szenvedélyesem kutatom hogyan tudjuk elérni a maximális női egészséget – természetes módon.
Elsődleges életfeladatommá vált, hogy megértsem a női test működését, hogy segítsek az embereknek egy másik nézőpont szerint rálátni saját egészségi állapotukra, szakítani a korlátozó hiedelmeikkel, és vállalni saját felelősségüket az életük alakításában.
„Azt tanítom, amiben hiszek, ami számomra a legtöbbet adja és amiről meggyőződésem, hogy jó Neked.”
A nőijóga és gerincjóga mellett Aviva tornát is tanítok. Hiszem, hogy mindkettő terápiás módszer közelebb visz bennünket a női hormonális egészséghez, termékenységhez.
Az Aviva tréneri jogosultságot Tóth Líviánál, az Aviva Alapítvány létrehozójánál szereztem meg 2011-ben, amihez szükség volt további ismeretekre, (táplálkozás, hormonrendszer), majd egy más szemszögből való látás és tudás, Bene Máté gerincsérvre szakosodott gyógytornász összes képzése.
Több ezer nőijóga kurzust, egyéni és kiscsoportos Aviva-tornát tartottam az elmúlt 14 évben.
Sok-sok nőnek segítettem, rengeteg tapasztalatot szereztem és folyamatosan fejlesztettem magam, hogy még hatékonyabban tudjak segíteni.
Minden érdekel, ami a nőkkel kapcsolatos. Jógaoktatóként nagyon fontos számomra a nyitott szemléletmód és minden olyan lehetőség, amely természetes módon közelít az emberhez.
És az útnak még nincs vége, a mai napig képzem magam, előadásokra járok, fejlesztem a tudásom, hiszen minél többet tanulok, annál inkább rájövök, hogy mennyire keveset is tudok.
Szívem, lelkem és rengeteg időm van ebben a 14 évben.
Szeretem, amit csinálok, mert úgy érzem jó vagyok benne, jól érzem magam közben és talán adhatok valamit azoknak, akiket szolgálok.
Hiszem, hogy igazi kincs lehet az ember életében, ha rátalál az útjára, ahol önmaga lehet, amit szíve-lelke áramlásával csinálhat.
Szeretettel várlak az óráimon, hogy mindezt megtapasztald!